Szólás, szabadság, szerelem

Énekelek Neked, Gyurka.

Dühödten dalolom bele a képedbe, hogy: „A jövő előttünk romokban hever, és ha nem akarjuk, nem jön el…” De ez így túl egyszerű, túlontúl gyáva megoldás lenne. Nem sétálok bele egy kilátástalan pillanat hatása alatt a jéghideg Dunába, mint tette azt a férfi, aki képtelen volt feldolgozni anyám halálát. Ehelyett megyek a bíróságra, ha már odarángattatok. Kis hal leszek ott is, de az mégiscsak más. Harminc esztendő jól, rosszul, szerethetően, kiábrándítóan, de szenvedéllyel végzett szolgálat után ez a jutalmam tőletek. Nincs munkám, elveszett a múltam, a jövőm, eltűntek a személyes cuccaim, most a maradék pénzemet akarjátok. Ki tudja, a végén még fel kell ajánlanom valamelyik alapítványotoknak a házamat, az öreg autómat, a feleségemet, esetleg Misát, a moszkvai őrkutyámat. Vagy a 91 éves, Orbán-hívő Apámat, aki tökéletesen mondja fel a közös családi ebédeknél a párttelevízió propagandáját és aki talán belehalna, ha tudná, hogy szeretett Vezére szolgálói előbb az utcára, majd a bíróságra terelik a fiát.

Személyiségi jog megsértése.

Ez a vád ellenem, és az jutott eszembe, Gyurka, hogy nem voltál mindig ennyire érzékeny. Például amikor minden idők legundorítóbb nekrológját írtad kollégánkról, Imre Mátyásról. Aljas, gyáva tett volt egy halott emberrel szemben. Vagy amikor még felcsúti tótumfaktumként dolgoztál és leszedték a Honvéd-szurkolók „Puskás Kispest Hungary” feliratú transzparensét, mintegy jelezve, Öcsi bácsi a Tiéd, a Tiétek és semmi köze Kispesthez. Miért nem engeditek vissza Puskás Ferenc szellemét oda, ahová mindig is tartozott?

Tudom, mert megsúgták, Te, a Nemzeti Sport főszerkesztője, meg a főnököd, az a szomorú bácsika ragaszkodtatok ahhoz, hogy bíróságra kerüljek. De még mielőtt a kivégzésemet követően kitűznétek a fejemet a vár fokára, szerzek nektek néhány kellemetlen pillanatot. Azt akarjátok, hogy fizessek, ugye?

Fizetek, sőt, megfizetek nektek.

Mert ott állsz majd Te is, Gyurka, tanúként izzadva, és majd válaszolnod kell a TASZ ügyvédeinek a kérdéseire. Kisvasutazhatsz le s föl, de figyeld a postást, mert neked is jön az idézés. Ott majd a keresztényi szeretet jegyében el kell mesélned, miért, hogyan és milyen sunyi módon tessékeltetek ki az utcára. Talán a szemembe nézel és mi beszélhetünk a demokráciáról, a sajtószabadságról, tiltott szavak, eltüntetett mondatok listájáról, s arról a megalázó helyzetről, amit átélhettem másfél éven keresztül.

Pitiánerek és kisstílűek vagytok.

Kinyírtok bárkit, aki nem hisz a meséitekben. Eltüntettek televíziót, rádiót, újságot, egyetemet, leszedettek plakátokat, elhallgattattok mindent és mindenkit. Aztán mindent megmagyaráztok, szakmai okokra hivatkoztok, szerződésszegéssel vádoltok riportert, hajláktalant, bárkit. 

Kussolj és tűnj el!

Ez a Ti rendszeretek filozófiája.

Az "ellenséggel" szemben képesek vagytok bármire, ha kell, rágalmaztok, ha úgy van kedvetek, bírósághoz fordultok vagy ha a helyzet úgy hozza, szoknya alá lestek, "az ám az igazi szűz terület".

A fülkeforradalmatok szlogenje: szétosztunk, visszaosztunk, elosztunk. Ha azt gondolod Gyurka, hogy az irigység beszél belőlem, tévedsz. Elvoltam a saját világomban, gyártottam az érdekes, unalmas cikkeimet, némi kritikával megfűszerezve. Nem szerettétek. Miért féltek a gondolat szabadságától, a szavak erejétől? Miért van az, hogy az nso-n megjelenő hírekben, amelyekben Te vagy bármelyik politikus nagyúr szerepel, pillanatok alatt letiltjátok a kommenteket?

A bírósági anyagban benne foglaltatik, hogy szakmai kifogásotok volt ellenem. Legalább magadból ne csinálj hülyét, Gyurka, hiszen néhány hónapja épp Te javasoltál Feleki-díjra. Vagy a „Volt egyszer egy Népstadion” című könyv premierjén, amelyen Te házigazdaként elmondtál néhány mondatot, elfogyasztottál egy tányér pogácsát és ezért zsebre tettél 20 ezer forintot, úgy mutattál be, hogy „Legenda”. Nem vagyok az. Most már hivatalosan is senki vagyok. Átlagember, aki próbál túlélni, s aki nem gyűjti a színes kavicsokat, nem volt munkásőr, párt- és KISZ-tag, besúgó. Nem veszek részt tüntetéseken és Rottyantó Rezsőné hímző szakkörén – és soha nem akartam forradalmár lenni.

De most harcolnom kell a magam igazáért.

A bíróságon, itt, a senki földjén mondatokat fabrikálva, az utcán, bárhol. Pedig nem könnyű úgy várni a holnapot, hogy a tegnap fogságában élsz. Phillip Roth írta: "Felüvöltött, ha éjszaka arra a tudatra ébredt, hogy be van zárva az önmagától, a tehetségétől és a világban betöltött helyétől megfosztott ember szerepébe, s most csak egy visszataszító alak, saját hibáinak leltára." Eltiportatok, eltüntettetek és néha az is embert próbáló feladat, hogy a lelkem mélyéről minimális életkedvet kaparjak elő. De muszáj.

Énekelek Neked megint, Gyurka.

„Lehet, hogy Neked jó ez a harc, de ne taníts ölni, ha élni akarsz…” Ennek a rendszernek Te vagy, Gyurka a gázszerelővel együtt az igazi szimbóluma. Nagy lehetőség a számotokra mindaz, ami az Istennel tökéletes kapcsolatot ápoló reneszánsz emberrel történik, hiszen mindig azt hangoztatjátok, hogy a magyar különleges, sikeres nép. Lehetne egészestés filmet forgatni a nép egyszerű gyermekéről a Magyarságkutató Intézet ajánlásával, ahogy a kazánoktól eljutott a világhírnévig, és ezt vetítenék Karlovy Varyban, Cannesban, s Berlinben. 

Tiszteletet, támogatást kértek és követeltek. A hatalmi gőg, a cinizmus és az arrogancia lehetetlenné teszi ezt. Mit vagy kit tiszteljünk? A fiatal vőt, a honi ifjúság példaképét, aki megmutatta, hogy nagy hiba Londonban mosogatni, Párizsban koszos, gyűrt lepedőt cserélgetni, Ausztriában maltert keverni és Németországban hitelből megnagyobbított melleket piacra dobni. Pedig kitartással, szorgalommal, szívós munkával itthon is érvényesülhet az ember. Elég csak dugdosni a túlórával, sűrű maszekolással megkeresett pénzt a malacperselybe és hipp-hopp össze is gyűlik az a néhány milliárdocska. Valamennyien büszkék vagyunk rád, Pistám! És ott vannak a többiek is: az ibizai pislogó, főkoordinátor, akinek Kokó a kedvenc sportolója, vagy a főkeresztény, a svéd rénszarvasok réme, vagy a szerényen élő Tóni derék, dolgos asszonykájával. Vagy Téged tiszteljünk, Gyurka, aki néhány hete olyan vezércikket írt a sportnapilapban, amelyben felsorolta a Fidesz-kormány valamennyi építkezését, beruházását (odaírhattad volna, hogy mennyi Uniós pénz kellett ehhez…), mintegy meggyalázva a Nemzeti Sport emlékét. Olyan volt ezt olvasni, mint romlott jégkrémet nyalogatni vagy fatelep mellett élni. A lap kiszolgáltatottsága, szolgalelkűsége az 50-es éveket idézi és ezt immár olvasóként fájdalmas érzés megállapítani. De magam is ott dolgoztam veletek, mesélek majd a bíróságon az élményeimről és ott elhangzik majd egy mondat: "Értsétek meg, érzékenyek..." A néhány éve még független újság immár méltó követője az Igazmondó Csillagszemű Gönczi Gabesznak és a méltán közkedvelt párttévének, a sokszínű (a narancssárgától egészen a citromsárgáig...) közmédiának, amelynek a legutolsó hiteles, tényfeltáró műsora a Mekk Elek életét feldolgozó sorozat volt. Olyan újságírók örökségét illene továbbvinnetek, mint Feleki László, Németh Gyula, Borbély Pál, Török Péter, Gyenes J. András, Vad Dezső, Szekeres István, Lakat T. Károly. Lehetnél igényesebb, Gyurka. A maradék olvasót is elüldözitek, amikor a rejtvényfejtésről írtok vezércikket vagy az ízetlen sóskával és szájbarágós vasi pecsenyével etetitek az olvasókat. Már senki nem várja el Tőletek, hogy a „N(er)BI-es labdarúgó bajnokságról vagy az egész magyar sportról kritikusan írjatok, hiszen mindenhol, a klubok és a szövetségek élén ott ülnek a pártkatonák. Olyan ez, mint a Kádár-rendszerben. Kiosztva a klubok, a szövetségek, mindent átsző a politika. De a fejlődés egyértelmű: a krumplilevestől már eljutottatok a Gundel-palacsintáig. Minden kell nektek. Hőerőmű, a fél Balaton, egy kemping Sóstón, építkezés építkezés hátán, csak mozogjon a pénz. Minden kell nektek. A lelkünk is. A futballt is elloptátok tőlünk. A bajnokságból falusi szpartakiád lett (Pajkaszeget és Ökörapátit az élvonalba!), Fidesz háziverseny, amelyben közpénztengerben fürdetitek az álomfizetésért idecsábított zsoldosokat, akik leginkább üres, vadonatúj stadionokban passzolgatnak. Még az MLSZ-elnök is finoman lehülyézett és felelőtlen pazarlással vádolt meg benneteket. Soha nem volt piaci alapú a magyar futball, most különösen nem az. A szerencselovagokat NER-lovagok váltották, ez sem sokkal szimpatikusabb. Vajon mi lesz a sportággal, a klubbokkal, a stadionokkal, ha egyszer valóban tiszta viszonyok között kell élni és talpon maradni? Műcsapatok, helyi kiskirályok bábjátéka lett az a sportág, amely a napokban is megmutatta, a Liverpool és a Tottenham lenyűgöző küzdelmével, hogy soha nem hal meg, hiába van mögöttünk megannyi unalmas, fáradt világbajnokság. Nem akarjátok észrevenni, hogy sok szurkoló nem azért fordult el a honi labdarúgástól és leginkább pecázni, gyufásdobozt pöckölni, fiatal vagy épp nőiesen telt idősebb hölgyek után futkorászni megy meccsrejárás helyett, mert gyenge a színvonal. Sokkal inkább a játék hiteltelensége okán, hogy az eredmények (mégha patyolattiszták is a mérkőzések...) a frakcióüléseken alakulnak ki. Aztán riadtan várjátok a nyári kupasorsolást, mert ott, július táján néhány hét alatt romba dőlhet mindaz, amit ti odavezényelt szponzorok, ide-oda irányított tao-pénzek segítségével próbáltok felépíteni. Elég hozzá egy albán vagy Óperencián túli csapat, s akkor aztán az ellenfeleitek írhatják kárörvendezve: Na, ugye!

Súlyos teher ez, Gyurka.

A Ti urambátyám világotok, a kincsesládikátokon való ücsörgésetek eredménye.  

De látod mennyi keserűség gyűlt össze bennem. Csónakos nekem is mondaná, akárcsak a nyafogó Nemecseknek: bőg, Papuskám, bőg… Pedig nem szabad, hiszen akár szép is lehetne az élet. Még öreg fejjel, munka nélkül is, sehová sem tartozva. Hallgatni Ara Malikiant, ahogy mámorosan játszik a hegedűn, Martynas Levickist, ahogy Vivaldit játszik tangóharmonikán, Yann Tiersent, amint az Amelie zseniális zenéjét zongorázza. Vagy ülni egy kerti széken és olvasni Michel Houellebecq valamelyik könyvét, önfeledten táncolni Moby dallamaira, tizedszer megnézni a Szeress, ha mersz című filmet, belemerülni a Balaton látványába Badacsonyban, a Csendes dülőn, ugrálni, ahogy Iggy Pop a Passangert énekli, lesni a lassan hömpölygő Dunát a Kacsakőnél, bömböltetni az autóban az INXS, a Rammstein vagy Nick Cave zenéjét. Közben Milan Kundera regényhősére, a szoknyapecér Tomásra gondolni. Vagy Bernard Malamud regényalakjára, Dubinra, aki 56 évesen szeretett bele a 23 éves Fanny Bickbe. Vagy egyszerűen csak nézni a nőket, a finom illatú, vonzó nőket, ahogy jönnek-mennek a világban.

Olyan ez az egész, Gyurka, mintha álmodnám.

Hamarosan találkozunk a bíróságon.

A tét nem Sinkovics Gábor tönkretétele, azon már túl vagyunk.

A szó, a szólás szabadsága.

Tudom, hogy melyik országban élek, nincsenek illúzióim, hiszen itt ez a fontos idézet az egyik mentorodtól: "korunk jogászainak és politikusainak változatlanul maguknak kell eldönteniük, hogy milyen értékek védelmére kelnek, kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők, vagy az államot támadók és rombolók oldalára."

Hol a helyem az igaz magyarok között, Gyurka?

És még egy dalt küldök Neked ajándékba: „Nem nyerhetek, nem veszthetek. Ha nem leszek, hát nem leszek. Szabadíts meg a gonosztól! Szabadíts meg a gonosztól!”

Énekelj Velem, Gyurka.

Addig sem kell másra használni a nyelvedet.